A magyar földrengéskutatás története az I. világháborútól napjainkig

Az I. világháborút követő békeszerződések következtében a magyarországi állomások száma négyre csökken: Budapest, Kalocsa, Kecskemét és Szeged.

Kövesligethy Radó 1934-ben halt meg. A magyarországi szeizmológiai kutatás megteremtésén kívül munkásságának eredménye számos csillagászati és szeizmológiai tárgyú tudományos munka. Az elméleti kutatások mellett a szeizmológia eredményeinek gyakorlati felhasználását is szorgalmazta. Nevét őrzi az az általa felfedezett és a mai napig használatos formula, amelynek segítségével a földrengés-intenzitáseloszlásából a fészekmélység kiszámítható.

A Budapesti Földrengési Obszervatórium új vezetője Simon Béla lett. Az intézmény új helyre költözött, rövid idejű Semmelweis utcai tartózkodás után a Deák Ferenc utcában nyert megfelelő elhelyezést 1937-ben (a budapesti szeizmográf a Nemzeti Múzeum pincéjében maradt), és ugyanekkor a neve Pázmány Péter Tudományegyetem Országos Földrengésvizsgáló Intézetre változott.

A II. világháború súlyos csapást jelentett a magyarországi szeizmológiai kutatás számára is. Az intézmény az összegyűjtött adatokkal együtt szinte teljesen megsemmisült, úgyszintén a kecskeméti és szegedi állomások műszerei. A háború alatt csak a kalocsai és ógyallai állomás működött időszakosan, míg a háború befejezése után csak a budapesti és kalocsai állomás kezdhette meg működését, a kecskeméti és a szegedi állomásokat 1951-re, illetve 1952-re hozták rendbe. 1952-ben az intézmény a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium felügyelete alá került, a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) osztályává vált és működött tovább.

Szeizmológia a II. világháború után

Az 50-es évek közepén az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Geofizikai Tanszékének vezetője, Egyed László elhatározta, hogy kialakít egy, az előzőtől független magyarországi földrengés-megfigyelő állomáshálózatot. A 60-as évek elejére elkészült 4 állomás: Budapest, Piszkéstető, Jósvafő és Sopron. 1963-ban az ELGI Szeizmológiai Osztálya átkerült az ELTE Geofizikai Tanszékére, mint akadémiai tanszéki kutatócsoport, de nemzetközi viszonylatban továbbra is Országos Földrengéskutató Intézetként szerepelt.

Az MTA 1971-ben egy új intézetet hozott létre, a Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézetet (GGKI), amihez az egyetemi kutatócsoport is csatlakozott önálló osztályként, amelynek székhelye a 60-as évek második felétől a budapesti Sas-hegyen található.

1990-ben Budapesten megalakult egy kifejezetten földrengés megfigyeléssel, kutatással és ennek mérnöki alkalmazásaival foglalkozó másik szervezet is, a GeoRisk Földrengéskutató Intézet Kft.

Jelenlegi állapot

Magyarországon az ezredforduló környékén 14 földrengésjelző állomás működik, amelyek közül az MTA GGKI Szeizmológiai Főosztálya hatot tart fenn. A többi állomást a GeoRisk Földrengéskutató Intézet üzemelteti.

A magyarországi földrengés-megfigyelő hálózat napjainkban.

A műszeres megfigyelési adatok és a Magyarországon érezhető földrengések jellemzői 1906. óta évente jelennek meg rendszeresen makroszeizmikus (érzett földrengések adatai) és mikroszeizmikus (műszeres megfigyelések) bulletinekben.

1995 óta a hazai földrengés adatok publikálása egységes formában, magyar és angol nyelven történik a Magyarországi földrengések évkönyve / Hungarian Earthquake Bulletin című kiadványban.